Cserélni pedig jó! Az ember nemcsak megszabadul a fölöslegessé vált tárgyaitól, de kap is helyettük valami hasznosabbat, számára fontosabbat anélkül, hogy egy fillérjébe is került volna. Emlékszem, ez gyermekkorunkban még tökéletesen működött: csereberéltük egymás között az akkori kincseinket, a rágógumi-papírokat, a posztereket, a barbie-baba ruhákat, sőt, ha úgy alakult, még a tízórainkat is.
Mindenki jól járt, ellenkező esetben ugyanis nem jött volna létre az üzlet. Aztán az ember felnőttként már megteheti, hogy megveszi magának azt, amire szüksége van, s elfelejti ezt a jó kis dolgot, életben tartja a fogyasztói társadalmat, pedig máshogy is tehetne. Merthogy a cserék még most is működnek, csak utána kell járni, hogy hol. Egy kis szörfölgetés a neten, böngészés a hirdetési újságokban semmivel sem tart tovább,mint bemenni az első boltba, s megpakolni a bevásárlókosarat.
A nyomtatott és az online hirdetési újságoknak is vannak cserebere oldalai, ahol szinte mindent megtalál az ember. A helyi újságoktól, az Expressztől az apronet.hu oldalon át a www.jofogas.hu oldalig bárhol szétnézhetünk. Az egyik legnagyobb kedvencem azonban a csereberehaakarod.blogspot.com oldal, amely nemcsak jól áttekinthető, állandóan frissülő és aranyos, de az ott cserére kínált választék szinte megdöbbentő. A gyerekruháktól az újságokon, könyveken, szalvétákon át a cérnákig, szabásmintákig, cipzárakig, ékszerekig szinte minden fellelhető. Persze beleakadhatunk olyan bejegyzésbe is az oldalon, ahol valaki csak egy körkést, vágólapot keres… Az oldal olyan népszerű lett, hogy elindították a 2. részét is (csereberehaakarod2.blogspot.com). A rendszer meghívóval működik, amit csak le kell töltenünk az oldalról.
Ha ez sem válna be, még mindig szervezhetünk magunknak is börzéket, igaz, az már kicsit macerásabb megoldás, hiszen komolyabb előkészületeket igényel. Ilyenkor jön jól a helyi közösségi ház segítsége, de összedobhatunk egy rögtönzött börzét jó időben saját kertünkben is. S persze a tematikát is mi szabhatjuk meg: babaruha, gyerekruha, szerszám vagy akár növénybörze is jó buli lehet.

- Csepe Erika -