Rajzpályázat Madarak és Fák Napja alkalmából

Az MME rajzpályázatot hirdet „2013 a gyurgyalag védelmének éve” és a „Tavaszi madárles” kapcsán, „A gyurgyalag csodálatos élete” címmel. Pályázni gyurgyalagot ábrázoló rajzzal lehet, amely a madár életének valamely pillanatát mutatja be. Pályázati kategóriák: óvodás, alsó- és felső tagozat. Nevezési határidő: 2013. július 2. 
Hogyan lehet pályázni? 
• kézzel készített eredeti rajzokat (pl. ceruza, toll, zsírkréta, vízfesték) fogadnak el papíron 
• gyermekenként 1 db pályázatot fogadnak el és csak egyénileg lehet pályázni 
• mérete A4-es legyen, a rajz hátoldalán legyen feltüntetve a pályázó neve, életkora (nevezési kategória), szülő neve, telefonszáma, lakcíme, e-mail címe 
• a pályamű postázásával úgy tekintik, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és a rajz esetleges kiállításon való megjelenéséhez 
• óvodák és iskolák a gyerekek által készített rajzokat együttesen is elküldhetik az MME részére, a rajzokon ebben az esetben is szerepeljen az alkotó neve, kora (kategória) és a szülő elérhetősége. 
• A gyurgyalag életének valamely pillanata lehet a tollászkodás, vadászat, fiókaetetés, költőüreg ásás, fürdés, udvarlás vagy bármely más pillanat amelyik számodra szimpatikus. Életéről sokat megtudhatsz a www.mme.hu és a www.springalive.net oldalakon. 
Hova küldjem a rajzomat? 
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 
1536 Budapest, Pf. 283 
A borítékra írd rá: „A gyurgyalag csodálatos élete” 
Ki nyer? 
Minden kategóriában a 10 legszebb, legötletesebb pályamunkát díjazzák. 
Díjak: 
Minden kategóriában a 6.-10. helyezetteket egy-egy gyurgyalagos kitűzővel ajándékozzuk meg. 
Minden kategóriában a 4. és 5. helyezettek egy-egy természetismereti könyvet és gyurgyalagos kitűzőt kapnak ajándékba. 
Felső tagozatosoknál az első három helyezett ajándéka 2-2 darab természetismereti könyv és egy-egy darab gyurgyalagos kitűző. 
Óvodásoknál és alsó tagozatosoknál az első három helyezett ajándéka egy-egy plüssmadár (igazi hanggal), egy-egy természetismereti könyv és egy-egy gyurgyalagos kitűző. 
A nyerteseket e-mailen vagy telefonon és a www.mme.hu oldalon tájékoztatják. 
Az eredményhirdetésre 2013. július 12-én kerül sor.
Fotó:http://www.schrajmund.com/2012/02/gyurgyalag.html

A Chio is beszáll a TerraCycle újrahasznosítási programjába

Európában először hazánkban nyílik lehetőség a sós ropogtatnivalók csomagolásának újrahasznosítására
A Chio termékek gyártója, az Intersnack Magyarország Kft. segítségével a TerraCycle Európában elsőként Magyarországon indítja el a sós ropogtatnivalók csomagolásainak gyűjtését. A magyar származású Tom Szaky által alapított, New Yorki központú TerraCycle, amely a hagyományos módon nem vagy nehezen újrahasznosítható hulladékok gyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozik, 2013 márciusában a Chips Brigáddal bővíti tevékenységét. Így lehetővé válik, hogy a sós ropogtatnivalók csomagolásai ezentúl ne a szemét-lerakóhelyekre kerüljenek, hanem újrahasznosuljanak, pl. tolltartóként vagy éppen „upcycled” hátizsákként öltsenek testet. A gyűjtőprogram nem csak a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, hanem arra is lehetőséget nyújt, hogy a résztvevők jótékony célokat támogathassanak.
Alig egy évvel első magyarországi programjának elindítása után a TerraCycle most a Chio termékek gyártójával, az Intersnack Magyarország Kft-vel karöltve kezdi meg következő újrahasznosító programját. A sós ropogtatnivalók csomagolásait eddig nem lehetett újrahasznosítani, de az együttműködésnek köszönhetően a csomagolások ezentúl új életre kelhetnek. A tasakokból, tálcákból újszerű, környezetbarát termékek készülhetnek, többek között műanyag használati tárgyak, táskák, hátizsákok, irattartók. A teljes körű „recycling” egyike a legzöldebb hulladékkezelési módszereknek, ami alternatívát kínál a hulladékégetéssel és -lerakással szemben.
Az akcióban a környezettudatosság népszerűsítése mellett a jótékonyság is fontos szerepet kap. A programra magánszemélyek, csoportok, vállalatok és szervezetek egyaránt ingyenesen regisztrálhatnak a TerraCycle weboldalán. A részvételhez legalább 1500 g súlyú csomagolóanyagot kell összegyűjteni majd postai úton a TerraCycle címére küldeni. A csomagküldésért nem kell fizetni, mivel a Chio és a TerraCycle ennek költségeit átvállalja. A TerraCycle minden egység beküldött csomagolás után két forintot ír jóvá a gyűjtők számláján. Az összegyűjtött összeget a brigádtagok félévente felajánlhatják az általuk választott alapítványok, nonprofit szervezetek számára.
Az Intersnack elsőként Magyarországon biztosít lehetőséget a sós snackek csomagolásainak újrahasznosítására. A programban márkától és mérettől függetlenül gyűjthetők a chipsek, puffasztott snack-ek, sós pálcikák, krékerek, perecek, sós magvak, pattogatott kukoricák csomagolóanyagai.
Merkler Róbert, az Intersnack Magyarország ügyvezető igazgatója a programmal kapcsolatban a következőket mondta: „ Az Intersnack vállalatcsoport tulajdonosai generációk óta a Pfeifer és Langen családok. A családtagok azt a legfőbb célt tűzték ki a menedzsment elé, hogy a vállalatcsoportot örökül hagyhassák a gyermekeiknek, unokáiknak. Tehát – bár a nyereség is fontos cél, – de elsőbbséget élvez a hosszú távú fennmaradás biztosítása. Mindez jól illeszkedik a fenntartható fejlődés gondolatához, amely egyrészt a fogyasztók, másrészt a természeti környezet iránti fokozott felelősségvállalásra ösztönöz minket. Számos energia- és alapanyag takarékossági projektünk van és egy jelentős szennyvíztisztító beruházás előkészítésén is dolgozunk. Most pedig végre kiléphetünk a gyárkapun és a TerraCycle segítségével a fogyasztóinkat is felelős gondolkodásra ösztönözhetjük. Így a termékeink csomagolóanyagai kevésbé terhelik majd a természeti környezetet.”
A Chio és a TerraCycle ezzel a programmal szeretné felhívni a fogyasztók figyelmét a környezetvédelem és az újrahasznosítás fontosságára. A hulladék fogalmának újragondolásával a TerraCycle lehetőséget biztosít gyűjtőinek, hogy csökkentsék a környezetükre gyakorolt negatív hatásukat. A magyarországi születésű Tom Szaky által 2001-ben alapított cég ma már 21 országban 35 millió ember részvételével működik sikeresen. A cég az elmúlt években a nem, vagy csak nehezen újrahasznosítható hulladékok összegyűjtésével és felhasználásával ezerötszáz féle új környezetbarát terméket hozott létre.
Ha többet szeretne megtudni a programról, vagy regisztrálna a Chips Brigád tagjaként, látogasson el a www.terracycle.hu weboldalra!

Fagylalt Napján: Házi fagyi készítése

Ezen a napon mindenhol azt olvashatjuk, hallhatjuk, hogy a fagyi féláron kapható, legalábbis azokban a cukrászdákban, akik csatlakoztak a I Love Gelato különleges fagylaltozó által szervezett naphoz. A fagylaltot népszerűsítő kampányt mi is támogattuk azzal, hogy otthon készítettük el a jeges finomságokat. Még egy érdekesség ezzel a nappal kapcsolatban: azért ünnepeljük május 8-án, mert május az év V. hónapja, ami egy fagylalttölcsérre emlékeztet és a 8-as pedig két egymásra rakott gombóc.:)
Lássuk az alapreceptet:
Hozzávalók: 35 dkg gyümölcs (eper, málna, barack), 2 dl habtejszín vagy joghurt (vagy fele-fele), 10 dkg porcukor, reszelt citromhéj
Elkészítése: A hozzávalókat turmixgépben simára keverjük, majd dobozokba kanalazzuk a krémet, és 1 éjszakára lefagyasztjuk. Ostyával, tejszínnel, citromfű levelekkel, friss idénygyümölcsökkel tálaljuk. A fagylaltot kombinálhatjuk gyümölcs darabokkal, keksz vagy piskóta darabokkal, gyümölcshabokkal, tejszínhabbal. A tetejére szórhatunk dió, mogyoró darabokat, vagy öntsük le csoki, karamell, gyümölcs mázzal.
Néhány jó tanács:
A fagylalt hetekig tárolható a fagyasztóban – de mindig lefedve fagyasszuk! 
A fagylaltot tálalás előtt 20-40 perccel tegyük át a hűtőszekrénybe, ezáltal lágyabb és kezelhetőbb lesz. 
A felolvadt fagylaltot nem szabad újra fagyasztani, mert ételmérgezést okozhat. 
A fagyit tálaljuk meleg vízbe mártott kanállal! Adagoláshoz legjobb a speciális fagylalt-kanál, de dinnyevájót, merőkanalat, ázsiai lapos kanalakkal és egyéb eszközöket is alkalmazhatunk. 
- ss -

Palánták Program


A WWF Magyarország környezeti nevelési programot indít általános iskolás számára. A Toyota és a Toyota Fund for Europe támogatásának köszönhetően a gyerekek a fenntarthatóság témakörét fogják megismerni három interaktív tanóra keretében.
A környezeti nevelést időben kell kezdeni, hogy a gyerekek számára a környezetkímélő életmód már természetes legyen, és közvetlen környezetüket is erre buzdítsák. Felnőtt korban már sokkal nehezebben változtatunk szokásainkon, így a megfelelő életmódot (takarékoskodás az energiával, szelektív hulladékgyűjtés stb.) gyerekkorban kell elsajátítani. A WWF programja arra próbál választ adni, hogy városi környezetben hogyan tudunk fenntárhatóan éli, természeti érékinkre vigyázni.A három interaktív óra három fő téma köré épül: a fogyasztás a mobilitás és az otthon. A tanórákat úgy építjük fel, hogy azok egyrészt szorosan kapcsolódjanak egymáshoz, másrészt a gyerekek egyéb tanulmányait – fizika, matematika, kémia, biológia, földrajz - is felhasználjuk úgy, hogy a mindennapokban használható, valós tudást nyújtsunk. Az órák során először a tágabb környezetre koncentrálunk és az alapvető környezetvédelmi problémákat mutatjuk be. Ezután folyamatosan szűkítve a fókuszt, eljutunk az emberek mindennapi tevékenységeihez, például a napi bevásárláshoz, melyben a gyerekek már saját mindennapi élményeiket is felfedezhetik. A fogyasztás során bemutatjuk, hogy mi az az életciklus, megnézzük mi mindenből áll össze egy termék, milyen hatást gyakorol környezetére. A mobilitás témakörén belül kitekintünk a közlekedési rendszerekre, valamint a termékek és energia áramlására. Végül azt a kérdést járjuk körbe, hogy mit tehetnek a gyerekek otthon környezetünk megóvásáért, miért fontos például kihúzni a konnektorból a nem használt elektromos eszközöket, vagy odafigyelni a szigetelés minőségére.Nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek minél aktívabb bevonását az órákba, a felvetett problémákra közös gondolkodás útján keresünk majd a válaszokat. Ezen felül többféle bemutatóeszközt is alkalmazunk majd, amikhez a szintén szükség lesz a gyerekek aktív közreműködésére.A programot kiegészíti egy iskolaudvar-szépítő önkéntes nap is, melyet a meglátogatott iskolák közül az arra leginkább rászoruló iskolában fogunk megrendezni az ősz folyamán. Ekkor az udvart megszabadítjuk a felesleges hulladékoktól és invazív növényektől, helyükre pedig őshonos cserjéket, valamint palántákat ültetünk.A résztvevő iskolák között kétfordulós alkotási versenyt is hirdetünk. Az osztálynak közösen kell létrehozniuk valamilyen művet (lehet ez rajz, makett stb.), amely azt mutatja meg, hogy a gyerekek hogyan képzelnek el egy fenntartható, környezetkímélő várost. A legjobban sikerült alkotást állatkerti belépővel jutalmazzuk az egész osztály számára, mely egy vezetett sétát is magában foglal. Az órák tananyagát elektronikus formában minden iskola számára elérhetővé tesszük, így azokhoz az osztályokhoz is eljuthat, akikhez személyesen nem tudunk ellátogatni. Bízunk benne, hogy programunk segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gyerekek jobban megismerjék és megértsék azokat a kihívásokat, amikkel felnőttként meg kell majd küzdeniük. A program előrehaladását a wwf.hu-n lehet figyelemmel kísérni, ahol rendszeresen beszámolunk majd az eseményekről.
A környezeti nevelést időben kell kezdeni, hogy a gyerekek számára a környezetkímélő életmód természetes legyen, és közvetlen környezetüket is erre buzdítsák. Felnőtt korban már sokkal nehezebben változtatunk szokásainkon, így a megfelelő életmódot gyerekkorban kell elsajátítani. A WWF programja arra próbál választ adni, hogy városi környezetben hogyan tudunk fenntárhatóan éli, természeti értékinkre vigyázni.
A három interaktív óra három fő téma köré épül: a fogyasztás a mobilitás és az otthon. A tanórákat úgy építjük fel, hogy azok egyrészt szorosan kapcsolódjanak egymáshoz, másrészt a gyerekek egyéb tanulmányait – fizika, matematika, kémia, biológia, földrajz - is felhasználjuk úgy, hogy a mindennapokban használható, valós tudást nyújtsunk. Az órák során először a tágabb környezetre koncentrálunk és az alapvető környezetvédelmi problémákat mutatjuk be. Ezután folyamatosan szűkítve a fókuszt, eljutunk az emberek mindennapi tevékenységeihez, például a napi bevásárláshoz, melyben a gyerekek már saját mindennapi élményeiket is felfedezhetik.
A fogyasztás során bemutatjuk, hogy mi az az életciklus, megnézzük mi mindenből áll össze egy termék, milyen hatást gyakorol környezetére. A mobilitás témakörén belül kitekintünk a közlekedési rendszerekre, valamint a termékek és energia áramlására. Végül azt a kérdést járjuk körbe, hogy mit tehetnek a gyerekek otthon környezetünk megóvásáért, miért fontos például kihúzni a konnektorból a nem használt elektromos eszközöket, vagy odafigyelni a szigetelés minőségére.
Nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek minél aktívabb bevonását az órákba, a felvetett problémákra közös gondolkodás útján keresünk majd a válaszokat. Ezen felül többféle bemutatóeszközt is alkalmazunk majd, amikhez a szintén szükség lesz a gyerekek aktív közreműködésére.
A programot kiegészíti egy iskolaudvar-szépítő önkéntes nap is, melyet a meglátogatott iskolák közül az arra leginkább rászoruló iskolában fogunk megrendezni az ősz folyamán. Ekkor az udvart megszabadítjuk a felesleges hulladékoktól és invazív növényektől, helyükre pedig őshonos cserjéket, valamint palántákat ültetünk.
A résztvevő iskolák között kétfordulós alkotási versenyt is hirdetünk. Az osztálynak közösen kell létrehozniuk valamilyen művet (lehet ez rajz, makett stb.), amely azt mutatja meg, hogy a gyerekek hogyan képzelnek el egy fenntartható, környezetkímélő várost. A legjobban sikerült alkotást állatkerti belépővel jutalmazzuk az egész osztály számára, mely egy vezetett sétát is magában foglal.
Az órák tananyagát elektronikus formában minden iskola számára elérhetővé tesszük, így azokhoz az osztályokhoz is eljuthat, akikhez személyesen nem tudunk ellátogatni.
Bízunk benne, hogy programunk segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gyerekek jobban megismerjék és megértsék azokat a kihívásokat, amikkel felnőttként meg kell majd küzdeniük. A program előrehaladását a wwf.hu-n lehet figyelemmel kísérni, ahol rendszeresen beszámolunk majd az eseményekről.
Forrás: www.wwf.hu

Föld Napja 2013.

40 éves a világméretű megmozdulás
A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". 
Rendezvények a Föld Napján: ITT

Föld az űrből (Earth from space) - Film


Számos tudós és filozófus írta már le a Földet egyetlen hatalmas érző, lüktető élőlényként, s a legmodernebb távérzékelési és képalkotó eljárásoknak köszönhetően ez a benyomásunk most még erősebbé válhat. A film műholdak által készített - és egy vadonatúj eljárással látványos számítógépes grafikákká alakított - felvételein többek közt szemtanúi lehetünk, hogy az amazóniai esőerdő hogyan "lehel" új életet a légkörbe; hogy az atmoszferikus villamos kisülések miként hoznak létre új létfontosságú, életadó tápanyagokat; és hogy a Föld forgó magja miként von életmentő védőpajzsot bolygónk köré.

Mi tartja működésben a Föld élővilágát? Mi köze egy ausztráliai erdőtűznek egy kínai monszunhoz? Milyen szerepet játszanak a pusztító viharok a Föld egyensúlyának megőrzésében? Az ilyen és ezekhez hasonló kérdések a tudósok minden erőfeszítése ellenére sokáig megválaszolatlanok maradtak, most viszont gyökeresen megváltozott a helyzet: Amióta műholdak százai figyelik bolygónkat minden másodpercben, a szakembereknek alkalmuk nyílik élő, organikus egészként tekinteni a Földre, s átfogóan tanulmányozni azokat a folyamatokat, melyeknek eddig csak az egyes részleteit sikerült kikutatni.
A soha nem látott felbontású muholdfelvételeknek köszönhetoen a Nat Geo sorozata egyedülálló időjárási események, ritka, megmagyarázhatatlannak tűnő természeti jelenségek és titkos, a földi életet fenntartó mozgatóerők ...

A szakszerű fűnyírás


A megfelelően elvégzett fűnyírás egészségesebbé teszi a füvet, ritkítja a gyomokat, sőt, trágyázza a pázsit talaját. Íme néhány tipp arra, hogyan hozzuk ki a legjobb eredményeket a fűnyírásból.
Fűnyírási tippek:
A pázsit nyírása nem csupán egy közönséges ház körüli munka, amit minden hétvégén el kell végezni. A fűnyírás az egyik legfontosabb módszer arra, hogy a pázsit egészséges és vonzó legyen. A fűnyírás elősegíti a gyep egészséges szaporodását, a fűszálak vastagabbak lesznek, így könnyebben elfojtják a gyomokat. Nyírjuk gyakran a füvet, de minden alkalommal a fűszálak hosszának legfeljebb egyharmadát távolítsuk csak el. A gyepszőnyegünket alkotó fű típusától függően, az optimális magasság 1,5-10 cm kell legyen. 
Ne vágjuk túl rövidre a füvet!
A fűnyírást igyekezzünk meleg párás időjárási viszonyok között elvégezni, lehetőleg a fű aktív növekedési szakaszában. Amikor az időjárás száraz és forró, és a fű a növekedésének egy lassúbb szakaszában van, csökkentsük a fűnyírás gyakoriságát.
Ne gereblyézzük el a levágott füvet, inkább hagyjuk rajta a pázsiton. Így kiváló, ráadásul ingyenes trágyához jutunk. Azonban, ha a levágott fűréteg túl vastag, és nem bomlik le elég hamar, hozzájárul egy elbomlatlan szerves réteg kialakulásához a talaj felszínén. Ha ez csak egy vékony réteg, akkor nem károsítja a pázsitot, de ha túl vastag, akkor az talajtömörödéshez vezethet. Ez már káros, mert akadályozza a levegő talajközeli szabad áramlását. Ennek elkerülése érdekében használjunk olyan fűnyírót, amely aprításra is alkalmas (mulcsozó nyírás), így a pázsiton hagyott apróra vágott fűszálak szinte azonnal bomlásnak indulnak.
Figyeljünk arra, hogy a fűnyíró pengéi mindig jól ki legyenek élezve. Az éles pengék tiszta vágást ejtenek, míg az életlenek csak tépik, roncsolják a fűszálakat, fogékonyabbá téve őket a betegségekre. Ne sajnáljunk időt szakítani a fűnyíró tisztítására használata után.
A fűnyírást végezzük minden alkalommal más irányban haladva, hogy elkerüljük a talaj tömörödését, és a kopott foltok kialakulását. Ahogy haladunk a fűnyírással, minden sornak át kell fednie egy kissé az előző sort. Soha ne akkor végezzük a fűnyírást, amikor a pázsit vizes, különben a nyírás egyenetlen lesz.
Nagyon sok féle fűnyírót forgalmaznak, különböző árakon. Ha nem felel meg a környezetszennyező benzinmotoros fűnyíró, vehetünk elektromos modellt. Ha teljesen környezetbarát módszerrel akarunk dolgozni, vegyünk kézi fűnyírót, amit a tolóerő működtet. A kézi fűnyírók újra népszerűek lettek a háztulajdonosok körében, mert csendesek, környezetkímélők, és kevés karbantartást igényelnek.
Forrás: www.edenkert.hu 
Fotó: www.familytreetreeandturf.com

Az avokádó gyógyító hatása


Mexikóban és Közép-Amerikában őshonos, de már elterjedt szerte a világon a forró területeken. Az egyik legértékesebb természetes zsiradékunk. Különösen az önpusztító betegségekkel szemben való harcban eredményes. Ami figyelemre méltó, hogy sok benne a kálium, valamint ideális a kalcium és magnézium megoszlása. Sok benne az A vitamin, és a B vitaminok.
Gyógyhatásai:
1. mindenkinek ideális, aki állati zsírokat nem fogyaszthat,
2.segít a fogyókúrában,
3.kissé csökkenti a vércukorszintet,
4.fokozza az idegrendszer és az agy energiaellátását - vagyis frissít, szellemileg élénkít,
5.fokozza a koncentrálóképességet,
6.fokozza a gyomorsav termelését fehérjék emésztésekor,
7.serkenti a vörösvérsejtek képződését,
8.rendszeres fogyasztása szépíti a bőrt,
9.a belőle készült pakolás a száraz, hámló bőrt ismét puhává, ráncmentessé teszi.
Készítsünk avokádó krémet:
Hozzávalók: 1 kimagozott avokádó, 1 tk. citromlé, 1 gerezd zúzott fokhagyma, pici só, bors.
A gyümölcs húsát péppé törjük, összekeverjük a fűszerekkel. Pirítóssal a legfinomabb.
Ültessünk magról avokádó fát:

Föld Órája - 2013.03.23.


Ötödik éve Föld Órája
2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte. Az akció fő célja ugyanis nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat.
A Föld Órája akció az ausztrál WWF kezdeményezésére indult. Akkor Sydney-ben kapcsolták le a fényeket egy órára, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira. Azóta globális klímavédelmi akcióvá nőtte ki magát az esemény, több száz ország, és számos híresség áll ki a WWF klímavédelmi törekvései mellett. Olyan nevezetességek sötétülnek el, mint például a pekingi Tiltott Város, a római Trevi Kút, az egyiptomi piramisok, a párizsi Eiffel torony és a Notre Dame, és lekapcsolják a világ legmagasabb épületeinek fényeit is.
Az akció számokban:
Összesen 126 ország több mint 4000 városa vesz részt a globális villanyoltásban.
A világ legjelentősebb gazdaságait és a legnagyobb fejlődő országait tömörítő G20 közül idén mindegyik ország a klímaakció mellé áll.
A tavalyi adatok szerint 2010-ben 150 000 hazai háztartás, 140 település, 1348 személy, 251 intézmény, 226 vállalat jelezte részvételi szándékát.
Körülbelül 58 000 Föld Órája képeslapot küldtek el.

(Katt. a linkre)
Forrás: www.foldoraja.hu

Újrahasznosított üvegek

(Fotó: Pinteres)